Azt hiszem, az egyenruhafétis bugyogott fel bennem legutóbbi álmomban. Különös módon ez is egy nagy raktárépületben esett meg, pedig esküszöm, nem vonzanak a raktárak.
A rajzfilmeket viszont szeretem, ennek megfelelően álmomban minden rajzolt alakban jelent meg, nem valóságosan, és jómagam is többször alakot váltottam közben.
A raktárépület magas, hosszú polcsorai között cikáztam, korcsolyával a lábamon, élvezve a sebességet, és a géppuska ropogást. Fejemen karimás kalap, rajtam hosszú bőrkabát, felkaromon gyanús karszalag. Aztán mellém csapódott egy nő, szintén hosszú fekete bőr vagy lakk kabátban, rövidre nyírt fekete frizura, fején katonai tiszti fejfedő, fehér bőr, vérvörös ajkak, ádáz tekintet, felkarján horogkeresztes karszalag, és nekem esett. Forró, éhes csókokkal falta számat, vörösre lakkozott hosszú körmei a combomba vájtak miközben egymás köré fontuk jobb lábunkat és a bal lábunkon egyensúlyozva siklottunk tovább a raktáráruház jegén. Egyszerre kívántam, és akartam elmenekülni tőle. Nem néztük merre sodródunk, így történhetett, hogy egy robbanás elszakított minket és romba döntött egy polcot. Ahogy kiestem a szerepemből, kiestem előbbi alakomból is.
A fekete egyenruhaszerűség eltűnt, helyét átvette egy másik fétis öltözete. Fehér, elképesztően rövid, és feszes, fényes lakk nővérke ruhában voltam, mély dekoltázsát vörös kereszt díszítette, mintha melleim dombja kettérepesztette volna a szimbólumot. Amúgy is rajzolt külsőm most még inkább karikatúraszerű és idegen lett. Rövid szőke hajat kaptam, ami lehetetlenül kunkorodott óriási, anime figurákat idézően nagy, kék szemeim körül. Leginkább Betty Boophoz hasonlított figurám, csak épp fekete helyett szőke hajjal és tégla helyett szív alakú arcocskával. Aztán megjöttek a katonák.
Vezetőjük egy óriási, vaskos, bikanyakú félmeztelen férfi volt. Csupa izom, szorosan összeszorított száj, erőteljes állkapocs, gyötrelem és kezdődő őrület a szemében. Ettől kezdve az álom csendes lett, senki nem beszélt, minden hang elült, de így is értettük egymást. A bikanyakú katona vaskos nyakát fájlalta, úgy tűnt, ha a háború nem, ez fogja összeroppantani. Odaléptem mögé, ahogy a homokzsákokon ült, és masszírozni kezdtem, ahogy egy jó nővérkéhez illik. Egyszer elkapta a csuklómat nagy mancsával, és azt hittem, tőből kitépi a karomat, de aztán hagyta, hadd dolgozzam tovább izmait. A nyaka olyan vastag volt, mint én magam, kettétörhetett volna, mint egy ágat, de tudtam, hogy az érintésem lecsillapítja az őrületet, ami lassan elemészti. Sajnáltam legbelül.
Aztán jött egy tiszt. Aprócska, ványadt, hitvány alak, egy kifestett, bundákba burkolt, hosszú szipkával cigarettát szívó vörös hajú kurvával. Egy nagy írótábla lebegett mögöttük, és azonnal látni lehetett, hogy egyáltalán nem a katonák helyzetén akarnak jobbítani, sőt...
A hitvány kis alak szeme megakadt rajtam, ahogy a bikanyakú katona mellett álltam. Elmosolyodott, és rám mutatott, majd felírt valamit a táblára, és egy plusz jel mögé odarajzolta az én karikatúrámat. Magának akart. A bikanyakú állkapcsa megfeszült, és nem sokon múlott, hogy rávesse magát a tisztre, aláírva ezzel a saját és társai halálos ítéletét. A ványadt tiszt és a kurvája pontosan ezt akarták. Kezemet a bikanyakú karjára tettem, érintésemtől megnyugodott, és aztán odaléptem a tiszthez. Kivettem a kezéből a krétát, és a tábla felé fordultam, hogy felvéssem az én feltételeimet. Felrajzoltam magam mögé még egy plusz jelt, majd a vörös kurva karikatúráját, majd még egy összeadás jel után egy pisztolyt. Kegyetlen mosoly jelent meg arcomon, ahogy a hitvány tiszt szemébe néztem. Ő is elmosolyodott. Tudtam, hogy teljesíti a kérésem, és azt is tudtam, hogy ha a vörös kurvát lelőtte, én már könnyedén végzek vele. Egy párna az arcára, vagy egy kés pengéje a torkára, amíg alszik, és a katonák megszabadulnak tőle.
A bikanyakú hitetlenkedve nézett rám. Ekkor ébredtem fel.
