Gondolom, a kedves olvasó már régóta várt egy igazi, klasszikus rémálomra, hát most itt van.
Éjszaka van, egyedül vagyok a sötét hálószobámban, és az ágyam előtt táncolok, csak úgy, a magam szórakoztatására. Egy hirtelen fordulásnál megtorpanok, mert észreveszem, hogy valami nincs rendjén. Bár lámpa nem ég, szemem hozzászokott annyira a sötéthez, hogy nagyjából kivehessem a berendezés körvonalait. Így látom meg a sötétben azt a még sötétebb alakot az ágyamon ülni. Mereven ül, akár egy próbababa, engem bámul, és tudom, hogy csak arra várt, hogy észrevegyem végre. A hirtelen rémülettől nem tudok időben megmozdulni. A merev, szoborszerű alak előre dől, rám dől, ledönt a lábamról, és hanyatt esek. Felsikoltok, és ütni kezdem. Vadul kalapáló szívvel riadok fel, a párnát csapkodva magam mellett.
