Pár órája láttam ezt az álmot, meglehetősen hosszú és összetett volt, így elhatároztam, hogy gyorsan lejegyzem, mielőtt még elszökik a józan mindennapok közepette.
Történetünk egy mediterrán tengerparti vidéken játszódik, leginkább Görögország és Horvátország keverékének láttam egy csipetnyi Francia Riviérával. Nem létező, öblökkel, és leszakadt kis szigetekkel erősen tagolt hegyvidékes tengerpartokon játszódott, sűrű babérlombú erdőkkel, és hangulatos kisvárossá bővült halászfalvakkal. Álmom indítása homályba veszett, de haloványan dereng egy rejtélyes gyilkosság, és az azt követő nyomozás a zegzugos, titokzatos vidéken. Itt éltem, alakom kissé elmosódott, nem tiszta egészen, hogy nézhettem ki.
Hosszú légi felvételeken láthattam a napsütötte, csillogó kék tengert, a sárga szalagként elnyúló homokos és sziklás partokat, a színes napernyőket és fürdőruhákat, a sötétzöld vagy sárgán- fehéren köves dombokat, hegyeket. A figyelem középpontjában városkám állt. Földrajzi fekvését tekintve különlegesnek volt mondható. A városka alaprajza homokórára hasonlított. Két hegykaréjba tapadva a házak, a főút természetesen átszelte őket, és a homokóra elkeskenyedő részét egy híd alkotta. Kicsi, alacsony, félig természetes sziklaalapzaton nyugvó hidacska volt, egyik oldalán a nyílt tenger, amely egy öblöcske képében benyomult a szárazföldre, csodálatos, sekély és örökké melegvizű, tiszta öblöt alkotva a magas, meredek sziklák közt, keskeny, homokos parttal. Ez a kis öböl volt a városka fő vonzereje, ha hitelesen visszaadhatnám szépségét, báját, kellemességét, megértenétek. De az éber szavak kevesek visszaadni mindazt, amit akkor éreztem, ha ezt a tiszta, kék öblöt láttam ringatózni a holdfényben. Álmom ugyanis éjszakába váltott.
A városka tavernájában egy öreg, gyűrött arcú halász az őt üldöző óriási tengeri kígyóról mesélt, hogy az az állat újra a nyomában van, és meg fogja ölni őt is, és minden útjába kerülőt, ha nem teszünk valamit. Persze, mindenki legyintett a dajkamesére, mert még normál méretű tengeri kígyót sem látott senki errefelé, nemhogy óriást.
Hazafelé indultam a gyéren megvilágított, a nappal forróságát visszaverő aszfaltos autóúton. Senki nem járt már erre, autók sem. A taverna a "homokóra" fenti, míg szállásom az alsó részében volt, így mindenképpen át kellett haladnom a hídon. Az autóúton mentem, a tenger morajlott, és itt már csak a Hold világított. Az úton aztán megláttam az óriáskígyót tekeregni. Hatalmas volt, legalább tíz méter hosszú, a feje akkora, mint egy nagyobb kutyáé, és tökéletesen fekete volt, kivéve a szemeit, amik vörösen világítottak. Észrevett, és elindult felém. Lövéseket hallottam, és a kígyó testéből vörös, nyúlós robbanásokkal lövellt ki vére, húsa a becsapódó golyók mentén. Hogy én lőttem, vagy más, az már nem tiszta, ez a részlet elveszett. Csak néztem a halott óriáskígyót, ahogy ott fekszik az autóúton, és úgy döntöttem, inkább elmegyek a kis öböl strandjára, ahol pár lampion fényénél éjszaka is fürdőztek.
A következő jelenetben már fürdőruhában voltam, meztelen talpam alatt puha homok, előttem a sekély, langyos, a holdfénytől ciánkéken ragyogó sekély medence, körülöttem megannyi vidám fürdőző.
Egyszer csak egy nő -kissé molett, fekete asszonyság-felkiáltott, és valamit a part felé kezdett rugdosni. A hullámok kisegítették a kicsi testet, éppen a lábaim elé. Egy újszülött, kicsike cápa volt, alig lehetett negyven centi az orra hegyétől a farka végéig. Olyan szerencsétlennek és nyomorultnak tűnt, az emberek körülötte pedig olyan dühösek lettek rá, hogy azonnal megsajnáltam, és védelmembe vettem. Letérdeltem mellé a sekély vízbe, és megsimogattam gyönge alakját. Kellemes érzés volt végigsimítani bőrén, és érintésemtől azonnal feléledt. Bátortalanul tett pár uszonycsapást. Az emberek körénk gyűltek, és arról beszéltek, hogy el kéne pusztítani. Azzal próbáltam érvelni, hogy ez a cápa még kicsi, újszülött, nem ártott senkinek. Persze, elfelejtettem, hogy az emberek szemében már a puszta létezése, cápa mivolta is bűn. Egy férfi lába jelent meg a látószögemben, és félve belerúgott a kis állatba. Én négykézláb álltam, és így durván rávertem a térdére. Azonnal meghátrált. Egy másik pasas is kísérletet tett arra, hogy kis védencembe belerúgjon, de ezzel túl közel került hozzám. Megharaptam a lábát a térde fölött, és mint valami nőstény ragadozó állat, rámordultam. Az emberek ezután még morogtak arról, hogy el kéne pusztítani a cápát, de látva, hogy van, aki megvédje, nem mertek tettleg fellépni. A fekete nő, aki kirugdosta a partra, jól hallhatóan egyre csak azt dünnyögte az orra alatt, hogy el kell pusztítani az ilyen veszélyes bestiát, aztán elindult vissza fürdőzni. A kicsi cápa utána, és kuncogva figyeltem, ahogy beleharap a lábába. A nagy sikítozás után visszaúszott hozzám. Másokat is próbált kóstolgatni, többek közt az én lábfejembe is beleharapott vagy kétszer. Kellemetlen volt, de egyáltalán nem vészes. Még a bőrt sem hasította át. Mintha csak egy erősebb hajcsat fogai csattantak volna az ember lábára. Kellemetlen, de nem vészes.
Arra gondoltam, jó lenne magunkhoz szoktatni, betanítani, hogy ne bántsa az embereket, és akkor az öböl kedvenceként új látványosságot kapna a város. Akkor aztán özönlenének az emberek, hogy egy megszelídített cápával úszkáljanak. Persze ötletem sem volt, mivel etethetnénk a kis állatot, hogy ne a fürdőzők lábát tekintse elsődleges prédájának. Aztán hirtelen belém hasított, hogy az úton bizonyára még ott fekszik az óriáskígyó teste, karikákra vágva, mint valami jutalomfalatkát, dobálhatnánk a kis cápának. El is indultam vissza az útra, ahol valóban ott hevert a bestia teteme. Eltelhetett némi idő, mert már erősen kiszáradt, szemei hiányoztak. Megmozgattam, tapogattam, próbáltam kis késsel felvágni, de olyan nehéz volt, mintha egy kamion gumiját próbálná az ember egy életlen bicskával apró szeletekre vagdosni. Ott tipródtam a tetem fölött, hogy mégis hogy fogom én ezt elég kicsi darabokra felvágni, amikor megcsörrent a telefonom és felébredtem.
