Félreértés ne essék, nem szépségápolási tipp következik, hanem egy, szó szoros értelmében vett édes álom.
Régi, békebeli hangulatot árasztó, antik hatású szobát látok. Rusztikus, nagy, nehéz bútorok, a nagy ablakon besütő aranyszínű délután napsugarak mézes fénybe vonják a figyelmem középpontját lassan betöltő nagy, durva, sötétre pácolt, tömör fa asztalt. Kiteszek rá egy kicsi kocka csokoládét. Aztán egy kis szeletet. Csomagolás, márkajelzés, sehol, olyan, mint bármely boltban kapható szelet csoki. Tejcsokoládétól indulok, de a táblás csoki, amit ráteszek már keserű csokoládé. És innentől kezdődik az izgalom.
Egyre sötétebb színű, egyre nagyobb, egyre régibb, egyre értékesebb, és egyre díszesebb, és nehezebb csokoládétáblákat rakosgatok az asztali halomra. faragott, szép minták, török, kelta, azték faragványok. Az utolsó akkora már, hogy alig bírom felemelni, és sötétebb, mint az asztal lapja. Ez a legdíszesebb, és évszázadokban mérhetőnek tűnik a kora. Mintha maja, vagy azték geometrikus faragványok díszítenék.
Az egész hatalmas sötét halmot pedig az aranyló délutáni napfény melegsége és békéje ragyogja be.
