Pár hete történt ez a különös eset.
Álmomban vonaton utaztam egy fiatal orosz férfival és nővel. Az volt az érzésem, hogy testvérek, a lány alakja később elhalványult, majd el is tűnt az álmok szövetében, maradt a fivére. Tél volt, jégvirágok csillogtak a vonat ablakán, a lehelletem látszott, és beburkolóztam vastag, hosszú kabátomba. A legkülönösebb az egészben az volt, hogy Horvátországon utaztunk át, a tenger mellett, ahol pedig nincsenek ilyen kemény telek.
A vonat aztán megállt, leszálltunk, és a jeges, havas mediterrán városka pályaudvaráról kimentünk a tengerpartra. A tengerre egy magas, régi erődfalon áthajolva lehetett lelátni, a pálmafákon megült a hó, a sekély tenger világos, hideg kék volt, és mozdulatlannak tűnt. Mintha megfagyott volna. Tiszta volt, és hideg, a legapróbb kavicsok is kivehetőek voltak. Hosszúkás, sötét, moccanatlan alakokat lehetett benne látni elszórtan, nagy, körülbelül egy méteres sötétszürke halakat. Kimutattam kesztyűs kezemmel feléjük, és elmondtam a fiúnak, aki még sosem járt a tengernél, hogy ezek cápák.
aztán észrevettem, hogy az egyik alak mozog. vad, határozott uszonycsapásokkal cikázott a vízben, farokúszója a többiénél jóval hosszabb volt. "Rókacápa" - mondtam magamban, és akkor felénk, a fal felé kezdett úszni. A következő pillanatban farka egy erőteljes csapásával kiröppent a vízből, láttam közeledni sokfogú száját, és félreugrottam. Cuppogó hanggal taccsant mögém, majd rándult egyet és ellökte magát a földről, egyenesen utánam. Újra félreugrottam, ő újra ugrott egyet, majd ez így ment. Cikk-cakkban próbáltam elszökkenni előle, de úgy tűnt ezzel a komikus ugrálással állandóan a nyomomban marad, és csattogó fogai sokszor csak centikre vétették el a bokámat. Mintha tudta volna, hová akarok ugrani előle.